A blog még mindig hegesztés alatt. Kapott jobbra pár dobozt, egy komment modult kicsit szétcsúszik. Majd megkalapálom.

---

"Cséndzs Mani" - Kalapács

Ma megvolt a pénzváltás, ami azt illeti, eseménytelenül. Igaz, hogy 5 helyet néztem meg, és azok nem azok vagy ott voltak amik és ahol a neten láthatóak, de nem baj, voltak máshol. :) Kis közjáték volt csupán, hogy a pénzváltó hölgy kijátszotta a vevőknek szóló monitorra a fekete macska súgóját, majd hogy orvosolja a dolgot, újranyomta a gépet. De nem ám akárhogy, keményen, még a szerviz képernyőt is megcsodálhattuk, majdnem javasoltam is, hogy ugyan már üssön entert, akkor bootol a gép.

Ezután megérkezett egy mami, aki a karkötőit váltotta ki. Emellett kedveskedve megkérte a másik kisasszonyt, ugyan már jöjjön ki, segítsen neki felcsatolni, mert nem tudja. A zálogos csaj pedig kijött szépen, a vastag, golyóálló acél és üveg dobozból. Ennyit a biztonságról, ha mondjuk a néni valami itt felejtett KGB-s, simán kihasználja a helyzetet, és berongyol a dobozba. De szerencsére nem aktiválódott az alvó ügynök. :)