Nagyon szeretem a filmeket, ez már a korábbi bejegyzésekből szerintem megtippelhető :) A hangokkal kapcsolatban nagyon jó a memóriám, egy-egy szöveg képes teljes mértékben megragadni a fülemben, pár hallgatás után pedig kifejezetten zavar, ha nem ugyanúgy hallom vissza. Éppen ezért a filmek esetében a többféle szinkrontól a falra tudok mászni.

Viszont ennek a hangmemóriának van egy érdekes működése is. Időnként előfordul, hogy beugrik egy mondat, sor teljesen random, a több mint ezer látott filmből, sorozatból. Ha szerencsém van, akkor kép is, esetleg a szereplő is megvan. Node nem mindig :D

Például a legutóbbi ilyen random hangbejátszás lassan egy hete volt megfejtetlen - még öcsémet is megkérdeztem, mert ebben a játékban ő is nagyon jó. A feladvány a következő volt - egy nyugodtabb, több karakterből álló társulat normál hangú párbeszéde után az egyikük felkiált: "A végítélet közeleg!" Egyszerűen nem sikerült több részletet felidézni, Pedig pontosan tudtam, hogy egy mondatrészlet a megelőző sorokból és máris megvan a film.

Nos, hazafeléjövet beugrott egy név és azonnal megvolt a teljes párbeszéd és a jelenet is. Iderakom, ha esetleg érdekel valakit, bár nem tudom, hogy mikor fogják lecsapni a youtube-ról, lévén ez a teljes film: https://youtu.be/yhyQP2iIYZY?t=4281