Lassan közeledik 2020 januárja. Ez egy fontos határidő azoknak, akik a microsoft eddigi legjobb oprendszereét használják még ma is. A fő gépemen a legutóbbi csere óta már kikerültem ebből a körből, de az Acer-en meg kellett tartani, mert amikor továbbadom, pár ms termék kikerülhetetlen lesz. Azonban könnyen lehet, hogy nem az lesz a megoldás, mert a támogatás nélkül nagyon nagy kockázat egy asztali gépet használni. Erre blazírozik a redmondi cég is, mostanában egyre több reklámmal, csak pár apróságot hallgatnak el.

Amikor kijött a windows 10 pár évvel ezelőtt, minden fórumon azt hangsúlyozták, hogy ennek szinte még kevesebb az erőforrás igénye, mint a korábbi termékeknek. Ezt azért sokak kétkedve fogadták, hiszen elég könnyen látható volt, hogy sántít a dolog. Aztán ahogy telnek az évek, már a hivatalos oldalon is megduplázták a követelményeket, szépen csendben. Elhallgatva még olyan apróságokat is, hogy ha nem ssd-re rakod a rendszert, akkor bizony nagyon meg tud lassulni - hiszen mi úgy terveztük, azon fog működni. Még az apróbetűben is benne van valahol, a lincensz szerződés 786-ik oldal közepe táján :)

Szóval aki enged a nyomásnak és az egyébként jól szuperáló rendszerét lecseréli 10-esre, azt érheti pár meglepetés. Ha a gép elég erős, ssd-vel szerelt, akkor egy kis lassulás mindenképpen befigyel. Előfordulhat, hogy pár hardver eszközzel is lesznek gondok, mert a régebbi konstrukciókhoz már nem adnak újabb drivereket a gyártók.

Ami viszont a legkisebb nyilvánosságot és reklámot kapó húzás, az a processzorok támogatásának szűkítése. Igen, a leírásokban, "frissítő csomagokban" szerepel, hogy a fél-egy évente kijövő csomagok nem csak újdonságokat tartalmaznak - mehh - hanem különböző okokra hivatkozva a régebbi gyártású processzorok támogatását sem teszik bele. Ez üzletileg érthető, mert az egy olyan réteg, amire plusz kódot kell írni, plusz kódforgatás, még nagyobb rendszermag, még több hiba.

Azonban ezzel pont azt a vásárlóréteget fogják megszívatni, akik váltottak az új rendszerre, ami már önmagában sem olcsó dolog, főleg egy dobozos esetén. Ők fognak azzal a szép üzenettel szembesülni a saját gépükön, hogy a mostani win 10 már lejár, erre sem lesz támogatás - ahogy az otthagyott 7-esre sem - de az új verziót a mostani procidra nem adjuk ki, megszívtad - vegyél új gépet! Ezek után még valószínűbb, hogy az átbaszott paraszt nem fog legális oprendszerre költeni, ha még akkor is hülyének nézik, amikor jót akar tenni.

Sajnos ez a trend a másik vonalon sem ritka, az apple egy pár évvel ezelőtti botrányban még el is ismerte csendben, hogy az újonnan kijövő rendszer verzió szándékosan lassítják a korábbi telefonokat, apple számítógépeket. De ahogy látszik, nem gyújtották rájuk a szép új központjukat, sőt, a sok birka rohan idén ősszel is egy rakás pénzt elszórni.

Összegezve nem könnyítik meg a nagy cégek a dolgokat, mindenképpen rá akarnak kényszeríteni, hogy vegyél-vegyél-vegyél aztán jövőre megint! Persze van pár olyan is, aki mindezt kikerülve megpróbál pingvinen létezni, de az a terület ugyanúgy messze nem probléma mentes, csak más jellegűek :) És persze sokszor rákényszerítenek, hogy az MS vagy az Apple pályáján játssz.