Szembe jött az interneten egy videó, amiből az évnek ebben a szakaszában szokott akadni egy pár. Egészen pontosan egy új telefon törésteszt videó. Egy 11-es pro max almát és egy samsung galaxy note 10+ dobálnak le, azonos magasságból, szögből, több alkalommal, hogy megmutassák, melyik mennyire bírja a dolgot.

Lelövöm a poént, szinte semennyire. Már az első esésnél össze-vissza reped a hátlap. Hogy miért? Mert ezeknél a "csúcs" termékeknél nem elég, hogy a méregdrága kijelző a lehetetlenségig sérülékeny, hiszen a peremekig ér - sőt, a samsung esetén még az oldalára rá is hajlik - de a hátlapot is üveggel vonják be. Felmerült bennem a kérdés, hogy ennek mi az értelme?

Első körben lehet azt mondani, hogy marketing, meg design, milyen jól néz ki. A másik szempont viszont tisztán üzleti: minél sérülékenyebb legyen az eszköz, lehetőleg úgy, ha már megsérült, minél hamarabb cseréld le. És őszintén szólva elég jó motiváló erő, ha a közel félmillió forintba kerülő telefonod hátlapjából üvegszilánkok állnak a kezedbe szelfizés közben. Üzletileg remek, amúgy meg nagyon aljas húzás.

A bejegyzés apropója már szerepelt itt a blogon régebben is, miszerint ki nem állhatom a pazarlást. Akkor Petrényi Józsi blogjára/könyvére hivatkoztam, amikor egy általa évekig, talán évtizedekig használt tévétől vált meg. Egy régi, megviselt képcsöves matuzsálem volt, ami a maga idejében kincset ért, de végül kimúlt. Kirakta lomtalanítás idején a megfelelő helyre és nem sokkal később valaki beverte a képcsövet, csak a hecc kedvéért. Az embernek meg van az a rossz szokása, hogy szentimentálisan kötődik bizonyos tárgyakhoz, akkor is, amikor már nem kellene, de szerintem ez is egy azok közül, ami emberré tesz minket.

Részben hasonló érzés tölt el, amikor azt látom, hogy csak a műsor vagy a hecc kedvéért tesznek tönkre teljesen jól működő dolgokat. Például ledobálnak telefonokat, csak hogy látható legyen, mennyire törik, esetleg turmixgépbe rakják őket. Itt nem a személyes kötődés, vagy a szentimentalizmus merül fel, hanem egyszerűen az, hogy az erőforrások mindig végesek. Jelenleg egy bolygónk van, ezen az erőforrások - még ha átlagos szemszögből nézzük is - szinte végtelenek, valójában nem azok. Sőt, nagyon is végesek, mi viszont csak a poén kedvéért elszórjuk a szélbe!

Ez jut eszembe akkor is, amikor valamilyen ruhadarabot, cipőt, vagy más használati tárgyat próbálok a legvégsőkig használni. Hogy az, amit eldobunk, amit lecserélünk kisebb-nagyobb hiba miatt, mennyire sok erőforrásba került. Nem feltétlenül pénzbe, a maláj gyerekek pár centes órabérért varrják a legtöbb cipőnket - ez egy másik, nagyon szomorú téma. Hanem az jut eszembe, hogy ha azt a sok-sok mindent csak fele, vagy tized olyan hatékonysággal hasznosítanánk, mintha a bolygó megmentése lenne a cél, akkor hova juthatnánk?

Nem azt mondom, hogy dobjunk el mindent, ami a civilizáció elért és másszunk vissza a fára! Csak azt szeretném, hogy gondoljuk végig a következményeket, számoljunk velük és találjunk ki olyan megoldásokat, amivel az emberiség érdemei is fennmaradhatnak!

Sajnos attól félek, hogy túl késő lesz, mire felismerjük, hogy ezt kellene tenni és már nem fogjuk tudni megmenteni a saját seggünket. A Földet nem kell megmenteni, az egészen jól el van a műanyag szeméthegyekkel, a radioaktív cuccal is. Az élővilág is talpra áll pár millió év alatt, egy teljesen új formában. A kutatások bebizonyították, hogy elég sokszor megtette már. Csak most mi vagyunk a meteor, a szupervulkán kitörés - és jó eséllyel mi bele is döglünk.

Elnézést, nem szántam ennyire lelombozónak a posztot, de ki akartam írni magamból azt, ami eszembe jut, már egy ilyen videóról is.

iPhone 11 Pro Max vs. Galaxy Note 10+ Drop Test