Korábban már írtam egy cikket - még nem a blogba - a játékokkal kapcsolatban. Majd az is felkerül ide, de most csak egy széljegyzet, az előző cikk megírása elnyomta az idevágó részleteket, de ami maradt, megírom.

Egy nagyon jól megírt ajánlót elolvasva szereztem be egy régebbi játékot - Assassins Creed. Az első rész a szentföldön játszódik, Jeruzsálem és környéke, templomosokkal, arabokkal. A karakter pedig egy akrobata képességekkel megáldott, rejtett késekkel és sok lopakodással operáló bérgyilkos testvériség tagja.

Szerintem még mai szemmel is szép, kidolgozott játék. A későbbieket könnyebbnek mondják, engem már csak ezért is vonzott, hiszen mi lenne a kihívás egy OP karakterben. Arra jó volt a doom és az örökélet kódok 12 évesen :) Szóval leszedtem felraktam és megtetszett. Nem tudom mikor fogom folytatni, de ebben megvan az a kis apróság ami érdekel, aminek van stílusa, a történet csavaros - de nem érzem azt, hogy egy egész könyvtárnyi tartalmon kell átrágnom magam, mégsem érek a végére.

Ez volt a bajom a skyrimmel - sok helyen láttam, hogy évek óta játsszák és még mindig nincs vége, nem lehet befejezni, annyi minden van benne. Rendben, nem szeretem a három óra alatt végigvihető játékokat, de a 3 év már erős túlzás. Nomeg a koncepció, hogy itt tényleg ügyesen kell megoldani a dolgokat, mert se páncél, se pajzs, se csodakard. Lopakodsz, lecsapsz, aztán futi. Mindezt korhű környezetben, karakterekkel. Ha kitart a lelkesedés, a második résszel együtt veszem meg, nem rohan el, majd csak végig játszom.

Aztán ha bejön ez a stílus, a végén még Splinter Cell-ezni is fogok :D Nem gondoltam volna.