Őszintén szólva kezd már tele lenni a hó-tököm. Tudom, hogy nem nagy áldozat az, amit már lassan hetek óta meghozunk - nincs kimászkálás, nincs edzés, nincs tábor, csak home office, fertőtlenítés, óvatoskodás. Ez persze mind semmi, ennél sokkal több nehézséget is elviselt már ember és az egészségügyben most sokan örülnének, ha csak ennyi gondjuk lenne. De!

Mit látok, amikor kinézek az utcára, a szemben lévő trafiknál? Az emberek továbbra is csoportosan gazsulálnak! A mellettünk lévő futópályán csoportos TRX edzés megy - a fákra kötik fel a cuccot - az emberek egy része mászkál össze-vissza és akin maszkot lát, még ki is röhögi. Hát el lehet menni a jó büdös francba! Így nagyjából semmi értelme annak, ami erőfeszítést próbál tenni az ember.

Viszont ha már itthon vagyunk, próbálunk mozogni. A fegyvereshez kicsit szűkös a lakás, ahogy egyéb technikákhoz is. De pár egyszerűbb belefér. Valamint tekerjük az új szobabiciklit. Már felmerült bennem korábban is az ötlet, de a mostani helyzetben sokkal jobban hangzott. Első este kapásból majdnem egy órát tekertem, mert miért ne. Aztán persze a térdem már nem örült neki annyira. Eddig nem tűnt fel - a 3 réteg edzőruha alatt - de szépen recseg. Most, hogy csendben, itthon hallgatom, kicsit ijesztő - vigyázni kell rá.

Kitartás mindenkinek, volt már rosszabb is!