Ez a 2020 csak nem hagyta abba. December 29-én még összerázott minket egy kicsit.

Éppen a konyhában ültem, amikor azt éreztem, hogy himbálózik velem a szék, azt hittem stroke-om van, vagy hasonló... Aztán láttam, hogy a mosogatóban lévő edényben pont ugyanúgy táncol a víz - akkor nem a fejemben van gond, legalább.

Ekkora már mind ketten éreztük, belelendült rendesen, minden mozgott a lakásban, a 3-ikon ez nem olyan nehéz. Gyorsan beálltunk az ajtókeretbe és közben hallgattuk, ahogy morajlik és recseg minden, zörögnek a tányérok a szekrényben és a betonfalra felfúrt, odacsavarozott óra úgy hajlik oda-vissza, mintha gumiból lenne.

Félelmetes érzés volt azt látni, hogy az amiről tudod, hogy soha nem szabadna mozognia, vagy nem úgy - az embert hangyává kicsinyíti. Amikor érzed, hogy a természet erejével nem tudsz mit kezdeni és nem akarja abbahagyni.

Egyszer már megtapasztaltam ezt az érzést, több mint 20 éve. Egy tornádó söpört végig somogy északi részén. Sok háznak lekapta a tetejét, volt amit összedöntött, mi megúsztuk pár törött ablakkal és kisebb cseréphiánnyal. De az, amikor próbálod bezárni a ház ajtaját-ablakát a baj elől és a szél úgy lök hátra ajtóstól-torlaszostól, mintha a bútor is papírból lenne, nagyon bizarr és megrendítő.

A mérések szerint a rengés nagyjából fél perc volt, de ahogy ott álltunk, sokkal többnek tűnt. Régen, gyerekként sajnáltam, amikor azt mesélték, hogy sok-sok évvel ezelőtt otthon is volt földrengés, de én nem tapasztalthattam meg. Irigyeltem azokat, akik átélték. Mai fejjel persze már nem, pláne ezután. Reméljük, '21 ennél sokkal kevesebb természeti demonstrációt tartogat.